Ifjúsági és Prevenciós Iroda


 

2012. november 13-án a Székesfehérvári Civil Központban nyitotta meg ajtaját az ifjúsági iroda, melyet minden nap 10-18 óra között látogathatnak a fiatalok. Az iroda szolgáltatásai között lehetőség van magazinok olvasására, részt venni tanácsadásokban életvezetés, alkohol/drog prevenció, pályaválasztás, párkapcsolat, nemzetközi és hazai önkéntesség témakörében. Jelenleg 3 főállású munkatárs és négy önkéntes látja el az információ adást, emellett számos tanácsadó, szakember segíti a fiatalok életét.

 

 

Az irodai szolgáltatások között a hagyományos segítség nyújtás sem marad el, lehet nyomtatni, faxolni, telefonálni is illetve internetezni.

 

 

Az irodahelyiség mellett egy mobil iroda is segíti az ifjúságsegítők munkáját, mellyel  lakótelepeken, ifjúsági közösségekben keresik fel a fiatalokat.

Célcsoportunk elsősorban 12-29 év közötti fiatalok, de természetesen szívesen segítünk ezen korosztályon kívül is mindenkinek.